Szálkásító edzésterv: otthon is összejöhet!

A szálkás test sokak álma. Ennek elérése azonban komoly lemondásokat és munkát is kíván az embertől, hiszen a szálkásítást nem szabad összekeverni a szimpla karcsúsággal. Ahhoz, hogy az eredmény látványos legyen, oda kell figyelni az étkezésre és a mozgásra is. Nem feltétlen kell azonban edzőterembe menni, a szálkásító edzésterv otthon is összejöhet!

Miről is szól pontosan a szálkásítás?

Ahogy azt a bevezetőben írtuk, attól, hogy valaki vékony testtel rendelkezik, még nem nevezhető szálkásnak is. A szálkásítás valóban arról szól, hogy úgy tudunk még leadni zsírt, hogy a felépített izomzatot megtartjuk. Ennek elérése nem megy egyik napról a másikra, hiszen ez egy hosszú, valamint kemény folyamat, és a látványos eredmény érdekében már rendelkezni kell izomzattal. A szálkásítás tervezését tehát elég akkor elkezdni, ha a megfelelő izomtömeg már adott. A munka neheze pedig itt fog kezdődni!

Szálkásító edzésterv: otthon is összejöhet!

Azért nehéz a szálkásítás, mert csak zsírból fogyni, az izmot pedig megtartani komoly kihívást jelent. Itt a jó barátod a tükör lesz, nem pedig a mérleg. Ha tartod magad ehhez a haladó szálkásító edzéstervhez, akkor még edzőterembe sem kell feltétlen járnod. Az étkezés rendkívül lényeges lesz, körülbelül 500 kalóriával kell kevesebbet fogyasztani, és az étrendnek fehérjében gazdagnak kell lennie, valamint legfeljebb 20-30 gramm zsírt tartalmazhat. Szálkásító edzésterv alatt szinte bármilyen mozgásforma számításba jöhet. Legyen szó kardióról vagy súlyzós edzésről, a lényeg, hogy szívesen csináld, és a diétáddal összhangban legyen.

Szálkásító edzésterv: hol találok segítséget?

Többször jeleztük már, hogy a megfelelő szálkásítás nehéz dolog, ezért a kezdőknek érdemes segítséget kérniük. Abban az esetben, ha te otthon szeretnél nekiállni ennek a kihívásnak, akkor érdemes felkeresned a fenti linken elérhető Intenset oldalát. Itt rendkívül hasznos tippeket olvashatsz majd mind az étkezéssel, mint pedig az edzéssel kapcsolatban. Akkor is célszerű itt szétnézned, ha kezdésnek inkább csak a fogyás és a formálódás a célod, hiszen ilyen témában is sok hasznos információt be tudsz majd gyűjteni.

A szálkásító edzésterv haladóknak való

Egyértelműen ki kell jelenteni, hogy ez haladó programnak minősül. Megfelelő alappal kell kezdésnek rendelkezni, és rendkívül szigorú edzést és diétát szükséges követni. Soha ne a mérlegnek higgy majd, hiszen könnyen lehet az izomból is súlyt veszíteni, nem csak a zsírból. Inkább a tükörben nézd mindig az eredményt. A szálkásító edzésterv tehát otthon is összejöhet akkor, ha rendelkezel egy jó alappal, tisztába vagy mit és mennyit kell majd edzeni illetve enni, valamint elég eltökélt vagy a célod elérése érdekében. Semmi sem lehetetlen!